Szeretné fogtechnikusként jelentős beruházások nélkül gyorsabban, gazdaságosabban és kevesebb hibával kiszolgálni a megrendelőit, mint a versenytársai többsége?

A digitális fogászat által életre hívott ÚJ technológiák, feladatok és lehetőségek gyakorlati bemutatása – fogtechnikusok és fogtechnikai laborok számára

Digitális fogászat csúcsra járatva – DÍJTALANUL hozzáférhető szakmai kiadvány, mely a területen meghatározó szakemberek közreműködésével készült

Amit ebben a kiadványban olvashat fogtechnikusként nem csupán a szakmai előrelépésének lehet kulcsa, de minden bizonnyal az egyik legnagyobb pénzügyi lehetőséggé is válhat, amit az elkövetkező évtized csak hozhat az Ön számára.

Nem kevesebbet állítunk, mint hogy az elkövetkező években egy kisebb fajta SZAKMAI FORRADALOM legalább három nagy változást fog hozni a fogászat világába:

  • Elavuló technológiák – A digitális fogászat lassan de biztosan lecseréli a hagyományos technológiákat
  • Új munkamódszerek – A digitális fogászat át fogja alakítani a fogtechnikusok egymás közötti és fogorvossal történő együttműködését
  • Új lehetőségek – A digitális fogászat miatt létrejövő új eljárások és a velük együtt megjelenő elvárások új feladatköröket, sőt vadonatúj üzleti modelleket is életre fognak hívni.

Ez a néhány A4 oldalnyi, üdítő tömörséggel megfogalmazott kiadvány világos belépési pontokat mutat Önnek a DIGITÁLIS FOGÁSZAT világába. Többek között egy olyan lehetőséget is, amelyet befektetés nélkül is megragadhat.

Kérem adja meg a legjobb e-mail címét és a következő oldalon máris LETÖLTHETI a “Digitális fogászat csúcsra járatva” c. áttekintő szakmai kiadványt!


    Ui: Ez az anyag lehetőséget mutat Önnek arra, hogy egy vadonatúj szerepkör kör betöltésével,
    akár beruházások nélkül is belépjen a digitális fogászat világába.

    http://noesis.hu | kepzes@noesis.hu | +36 20 915 7528

    Minden jog fenntartva © 2018. | NOESIS Innovációs Központ Nonprofit Kft. | Nádor Irodaközpont, 9024 Győr, Kálvária út 1-3.

    Adatkezelési Tájékoztató